Már 29241 aktuális ingatlan található országos adatbázisunkban!

Open House - a rég bevált újdonság

Open House, azaz nyitott ház módszer

open house

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már évtizedek óta elterjedt és sikeres ingatlanértékesítési technika az open house, azaz nyitott ház módszer. Az Otthon Centrum Magyarországon is igyekszik meghonosítani ezt a műfajt. A megoldás az "eladóért mindent" elvre épül, hiszen ingatlanának egy újfajta bemutatása, komoly marketingtámogatása ez a fajta szolgáltatás.

A módszer lényege, hogy időpont egyeztetés és kötelezettségek nélkül megtekinthetővé tesszük a rendszerünkbe kizárólagos értékesítéssel bekerült ingatlant. A munka az akció előtt egy-másfél héttel kezdődik.

Első lépésben meghirdetjük a helyi médiában, majd néhány nap múlva a környéken táblákon, hogy a hétvégén, szombat délután 2-6 között és vasárnap délelőtt 9-12 óra között megtekinthető az eladásra kínált ingatlan. Ezen kívül azt a tapasztalatot felhasználva, hogy a lakások túlnyomó részét a környéken lakók veszik meg, meghívókat is küldünk a környező utcákban, kerületben élőknek. A franchise rendszerben dolgozó 300 tanácsadónk mindannyian információkat, tájékoztatókat kapnak a rendezvényről és a helyszínt adó ingatlanról, így biztosított a távolabb élő érdeklődők kiszolgálása és a programba való bevonása is. Sőt a postaládákba dobott meghívók a meghívásra történő visszajelzésen túl regisztrációs lehetőséget is nyújtanak az olyan érdeklődők számára is, akiket éppen az adott ingatlan nem érdekel, de egy másikról örömmel kapnának tájékoztatást. Így biztosítottak a kereszt irányú értékesítések is a több mint 6000 a rendszerünkben található ingatlan között.

2-3 nappal a nyílt hétvége előtt elkérjük a kulcsokat a tulajdonostól és kezdődik a második fázis, amit tengerentúli szakszóval "stageing"-nek, azaz színpadra állításnak neveznek. Erre a munkára az Egyesült Államokban külön külsős szakembergárda áll rendelkezésre, nálunk az Otthon Centrum saját kreatív csapata végzi az átalakításokat. Egy kisebb átrendezéssel tulajdonképpen a tulajdonoshoz kötődő tárgyakat, bútorokat visszük ki a lakásból, hogy az ingatlan előző lakója személyiségétől függetlenné váljon, és mindenki számára elfogadható legyen, bárki megszeresse stílusoktól, ízlésektől függetlenül, azaz bárki elképzelhesse leendő otthonának. A lakás adottságait minél jobban kihasználva olyan díszítőket, berendezéseket kap, melyek előnyeit, szépségeit mutatják meg leginkább.

A tanácsadó a megadott időpontokban a lakásban, házban tartózkodik, és fogadja az érdeklődőket ezen időszak alatt bármikor.

A program sikerét bizonyítja, hogy a három megrendezett nyílt hétvégénkből két alkalommal még aznap elkelt a kiállított lakás.

A nyitott ház mindenkinek előnyös módszer. A jelenlegi tulajdonosnak nincs semmi teendője és költsége, mégis ingatlanát a lehető legjobb "színében" kínálja eladásra, a vásárlónak, érdeklődőnek sem kell semmit vállalnia, hiszen csak megtekinti a lakást, számunkra pedig a bemutatkozás, kapcsolatfelvétel nagyszerű eszköze.

Várjuk szeretettel Önt is következő nyitott házunkban! Reméljük hamarosan megtiszteli bizalmával cégünket, és segítségünkkel értékesíti régi ingatlanát, hogy együtt kínáljunk valakinek új, boldog otthont.

Ha Open House Programunk felkeltette érdeklődését, kérjük írja meg nekünk!

Eladás